2012.07.08.-án végre kipróbáltam a cuccot. Tulajdonképpen épp hogy elkészült a hajó: az utolsó réteg lakkot előző nap kentem fel a svertre és a kormánylapra, a kormányhosszabbító veretét szigetelőszalaggal rögzítettem a kormányrúdra, a masthole-ban pedig még mindig a csipszesdobozból kivágott betét volt...
Az első benyomások finoman fogalmazva is elég vegyesek voltak. Kezdődött azzal, hogy fogalmam sem volt arról, hogy a fenébe kell beülni egy jSkiff-be. Ráadásul a szél is kicsit erősebb volt annál, mint ami egy ilyen első alkalomhoz illene:erős kettes, vagy hármas alja. A nejem szerint a bámész fürdőzők is érezhették, hogy itt valami nem stimmel, ugyanis lélegzetvisszafojtva drukkoltak, hogy egyáltalán el tudjak indulni. Ez végülis sikerült, sőt meg is tudtam fordulni, bár a part felé való raumolás nem volt teljesen sikeres, tekintettel a kikerülendő horgászstégekre. Nem igazán éreztem a hajót, nem találtam benne a helyemet - alaposan le is húztam mindkét térdemről a bőrt, miközben térdelve próbáltam megtalálni a megfelelő poziciót. A fordulás pedig hol sikerült, hol nem - ha nem, akkor egész egyszerűen képtelen voltam leejteni. Az egész vergődésről egyetlen fotó sem készült - egész egyszerűen nem jutott eszünkbe, hogy fényképezőgépet is vigyünk magunkkal a vízbe...
Ezzel együtt másnap megint nekivágtunk a dolognak. Hajó lecipelése a partra, vízretétel, szerelés, aztán jöhettek az újabb próbálkozások. Továbbra sem éreztem magam komfortosan, a testről meg kellett állapítanom, hogy bár az "össz-köbtartalom" akár elég is lenne, viszont a felhajtóerő támadáspontja rossz helyen van (egy szörfön sokkal előbbre kerül a szörfös, mint egy vitorlásban a kormányos, ezért énalattam végig víz alatt volt a hajó fara), ráadásul a szél is leállt. Utóbb kiderült, hogy a lelki egyensúlyom szempontjából ez volt a legjobb, ami történhetett. A gyerekek ugyanis elkérték a hajót - nulla szél van gondoltam, nagy baj nem lehet, hadd játsszanak. A két srác felmászott, beállítottam félszélre a nagyvitorlát, az egyik megfogta a kormányt, a másik pedig a svert előtt egyensúlyozott. Szépen elindultak, elvitorláztak a semmi szélben vagy ötven métert, majd megfordultak és visszajöttek. Nem kellett utánuk sétálni, mint amikor a szörffel próbálkoztak, és néha nem sikerült a fordulás - egyszerűen leültem a derékig érő vízben, és néztem, ahogy elmennek, visszajönnek, elmennek majd ismét visszajönnek. Fotók persze megint nem készültek - az előző napi félsiker után meg sem fordult a fejemben, hogy lenne mit megörökíteni. Pedig lett volna: vannak ugyanis emberek, akik vitorláztak a hajóval :)
Tulajdonképpen jól is jött az ez után az első menet után következő 3 hét szünet (Földvárra mentünk át, újabb családi nyaralás illetve katamarán-vitorlázás céljából): volt idő felszegecselni a kormányhosszabbító veretét, megálmodtam hogy lehet megoldani a masthole-betétet (ezt a helyi mágus el is készítette, egyenlőre textilbakelitből), sőt a saját kezű lakkozáson felbuzdulva végülis úgy döntöttem, csinálja meg a Lajos fából a kiülőpadokat, az epoxy/üvegszál bevonat nélkül, egyszerűen lelakkozva, ahogy a műanyag-korszak előtt csinálták a hajóácsok - elvégre azok a hajók sem süllyedtek el. Elvileg a héten elkészülnek a dobozok, a hétvégén pedig újabb próbát teszünk, immár abban a tudatban, hogy a dolog működik...
